Varga János Proma-díjat kapott Porcs Péter, a drávafoki Jelenlét Pont vezetője, november 8-án, Berekfürdőn. A kitüntetést a cigánymissziót és felzárkózási szolgálatot kiemelten végző közösségfejlesztői munkájáért kapta. Az Ormánságban végzett szolgálatáról beszélgettünk Porcs Péterrel a díj kapcsán.
Tudta, hogy felterjesztették a díjra?
Nem. Nagyon meglepődtem, amikor a díjátadón mondták a nevemet. A jelöltekre szakmai körön belül szavazunk minden évben, én is voksoltam az egyik kollégámra, de azt nem tudtam, hogy rám is lehet szavazni. Varga János egyébként, akiről a díjat elnevezték, lelkipásztor volt. Tiszaújlakon szolgált, amikor kitört a kolerajárvány, 1872-ben. A betegség nagyrészt a levegőtlen, szűk viskóban élő cigányságot sújtotta. A lelkész még ide is úrvacsorát vitt minden haldoklónak, aki kérte. Ő is elkapta a kolerát, és belehalt. Mártírhalála előtt tisztelegve, róla nevezték el ezt a díjat.
Mióta végzi a cigánymissziós szolgálatot?
Kettőezer-huszonegyben költöztünk Biharkeresztesre, akkor kezdtem dolgozni a helyi tanodában. Így vettem részt egy belső képzésen, Együtt-egymásért címmel. Itt roma és nem roma embereket tanítanak közösségszervezésre, közösségfejlesztésre. Akkor határoztam el, hogy én ezt szeretném csinálni. Nagyon sok mindent tanultam itt. Igazából ennek hatására kezdtem el a sárospataki teológián közösségszervezést tanulni.
A felesége lelkipásztor. Ön milyen végzettséggel kezdte el ezt a szolgálatot?
Egészen addig egyébként a kereskedelemben dolgoztam, de abban kiégtem. Igazából a képzés kapcsán találkoztam a cigánymisszióval. A tanodában is dolgoztam hátrányos helyzetű gyermekekkel és családokkal, de a képzésen ismertem meg olyan közösségeket, amelyek nagyon motiválóan hatottak rám. Biharkeresztesen nagyon egyedül éreztük magunkat a feleségemmel. A képzés során sok roma családot ismertünk meg a környéken. Zsófiával kijártunk a telepre, esti bibliaórát tartani. Az ilyen hátrányos helyzetű területeken sokszor lelkészhiány van. Éppen ezért a képzés része, hogy laikusok is tartsanak alkalmakat. A cél az, hogy röviden, számukra is érthető módon beszéljünk az igéről. Csodálatosak voltak ezek az alkalmak. Nagyon jól éreztük magunkat. Úgy kapcsoltuk össze a cigánymissziót és a tanodát, hogy behívtuk a programba az oda járó gyerekeket és családjaikat. Az volt az ottani szolgálatunk kiteljesedése, amikor egy Magvető Imanapot tartottunk, mintegy száz fő részvételével, ahol esperes úr szolgált. Így hagytuk ott Biharkeresztest.
Hogyan folytatódott a cigánymissziós szolgálat, amikor Sellyére költöztek?
Nem szerettük volna megszakítani a cigánymisszióval a kapcsolatot, így folyamatosan részt vettem képzéseken és találkozókon. Tavaly volt egy olyan pályázat, amelyen gyülekezet vehettek részt. Ez volt az első alkalom, hogy a sellyei gyülekezet is találkozott a cigánymisszióval. Az idei evangelizációra pedig meghívtuk Balogh Róbert lelkipásztort, aki a Cigánymissziót vezeti. Emellett jártak nálunk teológus hallgatókat is a Cigánymisszió keretében. Tavaly megszerveztük az első olyan táborunkat is, ahol a hátrányos helyzetű gyerekeket is megszólítottuk.
Miért jó cigány emberek között szolgálni?
Zseniálisak, és hihetetlenül tudják dicsérni az Urat. Teljesen más a kultúrájuk, a viselkedéskultúrájuk, ami néha sok lehet. Biharkeresztesen elkísértem a feleségemet az első cigány temetésre. Vállon vitték ki a ravatalozóból a halottat, közben énekeltek. Miközben Zsófia hirdette az igét, ők többször teljesen természetes módon reagáltak és válaszoltak az elhangzottakra. Azt a dicsőítést, amelyre ők képesek, át kell élni. Amikor Balogh Róbert Sellyén szolgált, áthoztunk Drávafokról hat gyermeket, akik keresztyén dalokat énekeltek. Én gyakran szomorú vagyok, amikor beülünk feketében az istentiszteletre, és mélabúsan, vontatottan énekeljük, hogy örvendjünk. A roma emberek teljesen átadják magukat a daloknak, a szövegeknek, Isten dicsőítésének. Ők, ha megszeretnek valakit, akkor mindenüket odaadják. Az egyik legjobb barátom egy olaszliszkai roma ember. Amikor legutóbb mentem Sárospatakra az egyetemre, nem kaptam szállást a városban, így náluk aludtam. Én félelem nélkül merek végigmenni a cigánysoron, vagy akár náluk is aludni. Ők tényleg mindenüket odaadnák. Az a szeretet, amely belőlük árad, jézusi.
Fontos, hogy ne legyen sztereotípia az emberben velük szemben, nem szabad feszengeni, és amivel megkínálnak, azt el kell fogadni. Ez nagyon fontos.
Drávafokon sok család él nagyon nehéz helyzetben. Milyen szolgálatot végez közöttük?
A Felzárkózó Települések Programban dolgozok Drávafokon, a Jelenlét Ponton, elsősorban szociális feladatokat és közösségszervezési munkát látok el. A mosási lehetőség biztosításától kezdve a gyerekek tanulását segítő foglalkozásán keresztül a baba-mama klubon át a mozgásfejlesztésig mindent csinálok. Nemrég egy idős néni kért lehetőséget arra, hogy ott zuhanyozhasson. Ez hatalmas bizalmat feltételez, ami szerintem nagy áttörés. Nemrégiben egy hatgyermekes családnál a csótányirtók annyi vegyszert használtak, hogy tönkrement az összes bútoruk. A Szeretetszolgálaton keresztül tegnap egy kamionnyi bútor érkezett hozzájuk. De van, hogy kórházi időpontfoglalásban segítünk az embereknek, vagy eljutni a fogászatra. Nagyon sokrétű ez a munka. A program célja közösségfejlesztés is, azonban a FETE tíz év múlva véget ér. Református közösség viszont, már több száz éve van a településen. A helyi lelkipásztorral, Unger Károllyal együttműködve arra törekszem, hogy a roma közösség ne maradjon egyedül. Ez nehéz terep, mert itt sokszor öt percben kell igei üzenetet átadni. Öröm számomra, hogy aktív szerepet vállal a lelkész felesége, Unger Károlyné is, és a gyülekezet gondnoka is ebben a misszióban.
Van-e különösen emlékezetes története ezzel a szolgálattal kapcsolatban?
A nővérem a múltkor megkeresett, hogy Drávafokra szeretné adni a tizedét. Van egy család, ahol egy cigány nagymama hat unokát nevel, közfoglalkoztatotti bérből, amelynek még a felét levonják hiteltörlesztés miatt. Mindig próbálok nekik segíteni, mert a sok probléma ellenére szépen neveli a gyerekeket. Nővérem tizedéből pont egy köbméter fa jött ki, amit megvettünk ennek a családnak. Azt a meghatódottságot, amit akkor tapasztaltam, felejthetetlen élmény számomra. Persze sokszor érzem, hogy egyet lépünk előre, és kettőt hátra, ennek ellenére sok örömöt élek meg ebben a szolgálatban.
Mi tartja meg a szolgálatban?
Van egy belső motivációm, amit nehéz megfogalmazzak. Bennem teljesen összekötődik a cigánymisszió a reformátussággal. Egyszer találtam egy katonai kibocsátó levelet 1812-ből, valamelyik ükapámról, aki tizenkét évet szolgált a királyi hadseregben, reformátusként. Azóta bennem van, hogy nekem jó reformátusnak kell lennem. Ez egy nagy motiváció számomra. A másik az önzetlen segítés, hogy támogassam azokat a gyerekeket, akiknek erre szükségük van. Nagy felismerésben volt részem, amikor a sellyei evangelizációról vittük haza Drávafokra a gyermekeket. Az egyik kislány olyan szűk utcában lakik, ahová nem tudtunk autóval bemenni. Már sötét volt, így bekísértem. Az utca kivilágítatlan: a katolikus templom után erdő van, majd naperőmű. A kislány mondta, hogy fussunk, nyilván hozzá volt szokva, hogy így jár haza. Mondtam, hogy nem lesz gond. Ekkor láttam: nem mindegy falun belül sem, hol lakik az ember. Amikor visszafelé sétáltam a ködben egyedül, nem éreztem magam biztonságban. Azon gondolkoztam, hogy miért csodálkozunk, ha este ötre nem jönnek be, mondjuk bibliaórára az ilyen helyekről az emberek? Ezért kellünk, hogy híd legyünk. Az egyik szomszédos faluban azért szidják a gyerekeket, mert sárosan mennek iskolába. Van olyan utca, amely nincs lebetonozva. Ott lehetetlen nem sárosan bemenni az iskolába. Én ezt a „sárleszedést” vállaltam magamra, mert legtöbbjükben ott van a lehetőség. Nem mindenki akarja persze, hogy segítsünk, de sokan vannak, akiről tényleg csak a sarat kell leszedjük.
Hozzászólás