Baranyai Református Egyházmegye története
A Baranyai Református Egyházmegye története a reformáció korába nyúlik vissza. Sztárai Mihály 1544-től 1563-ig térített Baranyában és Tolna területén. A laskói lelkész társaival együtt 120 gyülekezetet alapított. Célja volt, „hogy a törökök kemény rabságában nyögő Krisztushívők (…) nehogy teljesen elfelejtsék a keresztyén hitet, és legyen nekik valami, ami a végveszélyben vigaszukra szolgál.” A Sztárai Mihály és munkatársai által létrehozott missziós terület a XVI. század második felére önálló református egyházkerületté fejlődött, melynek püspöke 1554-ben Szegedi Kis István lett. A Baranyai Református Egyházkerület összesen négy egyházmegyéből állt, az alsó-baranyai vagy veresmarti, a felső-baranyai vagy ormánsági a pozsegai (Dráván túli területek), valamint a szigetvári (Somogy délkeleti része) egyházmegyékből. Szegedi püspöksége, miután ő Ráckevére költözött, már nem csak a baranyai egyházkerületre terjedt ki, hanem a későbbi Alsódunamelléki Református Egyházkerület területére is.
A reformáció kálvinista ágának megszilárdulását bizonyítja a Hercegszőlősi kánonok, melyet 1576-ban Veresmarti Illés által összehívott Hercegszőlősi zsinaton fogadtak el a Baranyai Egyházkerület lelkészei. A gyülekezetek életéről szóló szabályrendelet magyar és latin nyelvű szövegét valószínű, hogy Szegedi Kis István írta. A zsinat másik fontos eredménye lett, hogy
megszületett az Alsódunamelléki Református Egyházkerület. Veresmarti Illést Körtvélyesi János gyöngyösi lelkész követte a püspöki székben 1594-ig. A 15 éves háború során kialakult zavaros időkben azonban az Alsódunamelléki Református Egyházerületnek nem volt püspöke. Baranya gyülekezetei a 15 éves háború idején rendkívül sok próbatételt álltak ki. Számos gyülekezet megszűnt, míg mások elszegényedtek, vagy a hívek védettebb helyre költöztek. Ennek a hányatott sorsnak a következtében 1608-ban szétvált az egyházkerület Alsódunamelléki és Baranyai Kerületekre. Az ellenreformáció idején a katolikus vezetők a „verd meg a pásztort szétszéled a nyáj” elvét követve 1705-ben elüldözték Gyimóthi István református püspököt a Baranyai Egyházkerület éléről, s ezzel megpecsételték az egyházkerület sorsát is: 1714-ben megszűnt a Baranyai Egyházkerület, s a baranyai reformátusok csatlakoztak az Alsódunamelléki Református Egyházkerülethez A csatlakozó gyülekezetek már csak két szervezeti egységet alkottak: az Alsó- és a Felső-Baranyai Egyházmegyét. A 17. század végén a veresmarti (mohácsi) esperességek alkották Alsó-Baranyát, míg a Dráva mellett, különösen az Ormánságban elterülő baranyai községek tömörültek a Felső-Baranyai Református Egyházmegyébe.
A magyar protestantizmus babiloni fogsága 1711-től 1781-ig tartott, melynek II. József türelmi rendelete vetett véget. E törvény következtében sorra épültek fel a protestáns templomok, parókiák és imaházak. Ennek köszönhetjük az ormánsági kazettás templomainkat is. Baranya ma látható épített örökségének döntő többsége a 18–19. század fordulóján épült. 1750 körül a Felső-Baranyai egyházmegyének még 36 gyülekezete volt, 1836-ban már 63 és 1888-ban 65 anyagyülekezettel rendelkezett. A 19. századi baranyai gyülekezetek életéről Báthori Gábor és Szász Károly püspökök vizitációja ad hiteles beszámolót. A dokumentumok szerint a jó anyagi körülmények között éltek a református gyülekezetek tagjai, az iskolákban folyó oktatás színvonal megfelelt a kor követelményének. Súlyos problémákat okozott azonban a népesség fogyása, aminek több oka között, az egyik az egykézés volt. A helyzet tovább romlott az I. világháborút követően. Trianon következtében Alsóbaranya-Bács-Szavónia egyházmegye elszakadt az ország területétől, Felső-Baranya központja az 1930-as évekig Siklós volt. Kiss Géza kákicsi lelkész 1937-ban adta ki Ormánság című tanulmányát, melyben részletesen bemutatta Ormánság történetét, benne az egykézés következményeivel. Kiss Géza mellett Csikesz Sándor, csányoszrói lelkész és Fülep Lajos, zengővárkonyi lelkész is élére állt a baranyai gyülekezetek megmentését célzó mozgalomnak. A fogyás elkerülése végett, már az 1930-as években folytak Baranyába betelepítések, főképp Szabolcsból és az Alföldről Magyarbólyba és Kistótfaluba kerültek családok. 1945 után Felvidékről telepítettek le református magyarokat, melynek köszönhetően többek között Véménden, Dunaszekcsőn, Bólyban, Hidason, Újpetrén alakultak új gyülekezetek.
1952-ben a Felső-Baranyai Református Egyházmegye helyett megalakult a Baranyai Református Egyházmegye, melynek határa a jelenlegi Baranya megye határait követi. A kommunista diktatúra és a szocializmus intézkedései; az iskolák államosítása, a kötelező vallásoktatás eltörlése, az egyházi birtokok államosítása, az egyesületek megszűntetése, a téeszesítés tovább nehezítette Baranya református gyülekezeteinek sorsát. Ez idő alatt átstrukturálódott a református népesség, hiszen a falvakból a nagy városokba költözött a lakosság jelentős része. Ennek következtében vidéken kiürültek a templomok, ám a városokban új gyülekezetek alakultak. Az 1980-as évek végétől, de főképp a rendszerváltozás számos pozitív változást hozott gyülekezetink életébe. Templomok újultak meg, új gyülekezetek új templomokat, imaházakat építettek (Pécs –Kertváros, Pécs-Hird, Pécs-Pellérd, Kozármisleny). Kiépült a Pécsi Református Kollégium óvodától a középiskoláig, internátussal és két fíliával Drávafokon és Nagyharsányban, ahol összesen több mint 800 gyermek tanul.
Ács Marianna, a BREL levéltárosa
- http://mek.oszk.hu/06200/06205/html/sztarai0200/sztarai0200.html
- Zoványi Jenő, Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon, 49.o.
- Pallas Nagy Lexikona, 627.o.
- Zoványi Jenő, Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon