Harmincöt évvel ezelőtt kezdte meg baranyai szolgálatát, huszonöt éve pedig a Mohácsi Református Egyházközség lelkipásztora Wébel Zsolt esperes. A jubileum alkalmából szeptember 26-án hálaadó istentiszteletet tartottak a mohácsi gyülekezetben.
„Megszólalt tehát Jézus, és ezeket mondta nekik: Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú önmagától semmit sem tehet, csak ha látja, hogy mit tesz az Atya, mert amit ő tesz, azt teszi a Fiú is, hozzá hasonló módon. Mert az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit ő tesz. És ezeknél nagyobb tetteket is mutat majd neki, hogy ti csodálkozzatok.” János evangéliuma 5. fejezetének 19-20. versei alapján hirdetett Igét Takaró Károly, egykori tábori püspök az ünnepi alkalmon. „Szabadságunk van arra, hogy hálát adjunk emberek életéért” – mondta a lelkipásztor, aki több, mint harminc évvel ezelőtt adta össze Wébel Zsoltot és feleségét.

„Az isteni tervezésben minden létnek értelmes célja és funkciója van” – emelte ki Takaró Károly, aki rámutatott: a mennyei elhívásnak mind részesei vagyunk. „Ne félj, mert megváltottalak. Az egész teremtés ebben az isteni kegyelemben kezdődik” – mutatott rá. Az isteni végzés átélhető, látható és hitébresztő. „Rendkívüli meghatalmazott küldött” – mondta magáról a nyugalmazott püspök, aki kiemelte, arra hatalmazta fel az Úr, hogy hirdesse az Isten szerinti végzést.
„Mit jelent az evangélium örömüzenete? Azt, hogy már megbocsájtottak vétkeid” – mutatott rá Takaró Károly, aki kiejtette: a kegyelemnek mélysége, magassága és hosszúsága van. Az ember feje közel van a szívéhez. „Mégis, amíg egyiktől eljut a hit a másikig, az a világ leghosszabb útja” – fogalmazott. Azzal, hogy Isten kiválasztott minket, felelősséget és munkát bízott ránk. „Te vagy az Isten fénye, emberi lelkek menedéke. Az élő Isten akarata, evangéliuma túlhat rajtad” – fogalmazott a nyugalmazott püspök, aki kiemelte: Isten nem csak ismeretet ad nekünk a Mennyek Országáról, hanem felruház bennünket mennyei erővel. „Az Ő akarata szerint szól a szív és a száj” – mondta Takaró Károly, majd rámutatott: Jézusnak nincs presbitere, csak tanítványa. Ezt parancsolja nekünk: tegyetek tanítványokká minden népeket! „Isten akkor is hall és tud téged, ha te nem hallod és akkor is úton van érted, ha nem látod. Istenfiúságra készítsd fel az embereket!” – zárta igehirdetését.
Az alkalmon Unger Károly, drávafoki lelkipásztor a barátok nevében, Nagy Róbert gyöngyösi lelkipásztor, mint gyermekkori barát, Petesh Csaba, a Dunaszekcső-Palotabozsok-Véménd Református Gondozó Egyházközség főgondnoka az előző gyülekezete nevében, Gergely György, a Mohács-Kölked Református Társegyházközség főgondnoka pedig a jelenlegi gyülekezete nevében köszöntötte Wébel Zsoltot és feleségét. Az egyházmegye lelkipásztoraiból álló Isten Báránya lelkészzenekar énekkel köszöntötte a házaspárt.

A lelkipásztor a köszöntésekre a Józsué könyvéből felolvasott Igével válaszolt, amelyben Izráel emlékköveket állít Isten megtapasztalt hűségének emlékére. „A mai alkalom is egy emlékkőállítás” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ezek a hálaadás kövei az ember életében, amelyek Isten munkájára és vezetésére emlékeztetnek.
Felidézte szolgálatának fontosabb állomásait: 1967 augusztusát, amikor gyöngyösi keresztelésén kapta személyes vezérigéjét: „Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel! – ezt mondja a Seregeknek Ura.”. Emlékezett 1985 nyarára, amikor Tahiban, a teológiai felvételin megismerkedett Unger Károllyal. 1991. szeptember 15-ét különösen meghatározó dátumként említette: ekkor lépte át Baranya határát, és ezzel megkezdődött itteni szolgálata. Az Úr négy gyermekkel áldotta meg családjukat.
A tízéves dunaszekcsői szolgálatot követően Mohácsra kapott meghívást, ahol immár huszonöt esztendeje szolgál. Mint mondta, ez a huszonöt év sok áldást, ugyanakkor sok búcsúzást is hozott. Szolgálatához 2003-tól a hajléktalanszálló, 2011-től pedig a Pándy Kálmán Otthon is hozzátartozik. Wébel Zsolt úgy fogalmazott: „Mindannyiunknak egy lélekkel és egy szívvel, tűzzel kell szolgálnunk Krisztust!”
Az ünnepi alkalmon szolgált a Mohácsi Bartók Béla Vegyeskar. Az alkalom szeretetvendégséggel zárult.
Képgaléria ide kattintva érhető el.











Hozzászólás