Három esperesjelölt közül választhatnak a Baranyai Református Egyházmegye presbitériumai az előttünk álló tisztújításon. Az alábbi interjúban a jelöltek bemutatkoznak, beszélnek eddigi szolgálatukról, valamint arról is, milyen tervekkel és elképzelésekkel készülnek az egyházmegye vezetésére.
Kérem, mutatkozzon be röviden! Milyen életút és szolgálati tapasztalat formálta eddig?
Komor Csaba: Debrecenben születtem 1986. január 20-án, ebben a városban nőttem fel, családom számára is fontos és nélkülözhetetlen volt az Istennel való kapcsolat, a hitben megélt közösség. A Debreceni Református Kollégium növendéke voltam, a mi évfolyamunkkal indult újra az általános iskola. A Kollégium Dóczy Gimnáziumában érettségiztem, majd 2010-ben végeztem a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen, mint teológus-lelkész. 2018-ban pedig vallástanári diplomát szereztem. Családom, iskoláim és debreceni anyagyülekezetem, mint biztos pillérek, olyan értékeket adtak számomra, melyek mindmáig meghatározzák életemet, szolgálatomat. Az elmúlt 17 évben több gyülekezetben szerezhettem tapasztalatot, illetve 9 éven át láttam el közegyházi szolgálatokat is.
Segédlelkészi évemet Hajdúhadházon töltöttem, ahol egy református iskola elindításának lehettem tevékeny részese, három évet beosztott lelkészként szolgálhattam Hajdúböszörmény-Kálvin téren, ahol megismerhettem, hogy milyen egy óvoda-fenntartó gyülekezet, valamint azt is, hogy mit jelent a nulláról felépíteni egy olyan szociális intézményt, ahol idősek és fogyatékkal élők gondozása történik. Ebben a gyülekezetben ismertem meg feleségemet, Csernáth Erzsébetet, akivel 2013-ban kötöttünk házasságot. Három gyermekkel ajándékozott meg bennünket az Úr, akik a legkisebb gyülekezet, vagyis a család életét teszik teljessé számunkra. Házasságkötésünk évében kerültünk Nyíracsádra, ahol megtanulhattam, hogy mit jelent önálló lelkipásztornak lenni. A városi lét után megismerhettük a falusi lét örömeit és nehézségeit is: parókiafelújítás, templomfelújítás, gyülekezeti terem kialakítása, több gyülekezetben való szolgálat, számos hittanóra több intézményben is, kisebbségi lét református felekezetűként… Áldott 7 évet töltöttünk ott, majd Vámospércsen folytattuk a szolgálatot, ahol egy kisvárosi gyülekezet fogadott bennünket. Ebben az időszakban összesen öt gyülekezetben kellett helytállni, öt presbitériummal imádkozni és dolgozni, számos pályázatot végigvinni, gyülekezetet építeni. A Hajdúvidéki Egyházmegyében tanácsosként, missziói előadóként megismerhettem az egyházmegyei működést, egyházkerületi tanácsosként pedig a nagyobb egyháztest világát is.
A Baranya Program meghirdetését követően, 2022 szeptemberében kezdhettem meg Pécsen a szolgálatomat, melynek fő célkitűzése egy új gyülekezet plántálása volt. Úgy gondolom ma is, hogy különleges ajándék egy lelkipásztor számára, ha egy ilyen lehetőség megadatik az életében. Közel négy évvel ezelőtt megalakult egy új missziói egyházközség a baranyai megyeszékhelyen, mely idén júliustól anyaegyházközségként él tovább: Pécs-Kelet-Mecseki Református Egyházközség. Hálásak vagyunk ezért a közösségért, a presbiterek és a gyülekezeti tagok szeretetéért, hogy egy család lehetünk. A gyülekezeti szolgálat mellett a Pécsi Refi vallástanáraként, lelkészeként is szolgálok, a 14 tagintézményből álló Kollégium hitéleti munkaközösség-vezetőjeként. Egyházmegyénk ifjúsági referenseként, valamint Egyházkerületünk közgyűlési tagjaként részt veszek a megyei és kerületi szolgálatban.
Rácz-Vekerdi János: 1976. augusztus 27-én születtem Kígyóson, Kárpátalján. Tizenhét éves koromig ott éltem. Nyolcéves koromban Isten különös módon megérintette a szívemet, tizennégy évesen pedig a konfirmáció és a pünkösdi úrvacsora után tudatosan is igent mondtam neki, amikor Szentlelkével betöltött.
Fiatalon kezdtem bekapcsolódni a gyülekezeti és ifjúsági szolgálatba. Már akkor megtapasztaltam, hogy az egyház nem csupán istentiszteletek és alkalmak sora, hanem emberek közössége, ahol egymás hite, öröme és terhe is ránk van bízva.
1993 és 1998 között a Sárospataki Református Teológiai Akadémián tanultam. 1998-ban Beregújfaluban kezdtem meg hatodéves szolgálatomat. Lelkipásztorhiány volt, tapasztalt lelkipásztor mellett nem volt lehetőségem tanulni: „mélyvízbe” kerültem. Sok mindent magamnak kellett megtanulnom, és ez a szolgálat korán megtanított arra, hogy a lelkipásztor nem önmagában áll. Isten kegyelmére, Igéjére és azokra az emberekre kell támaszkodnia, akiket mellé adott.
Beregújfalu után négy évet Tiszaeszláron szolgáltam. Közben 2001-ben házasságot kötöttem Benkő-Kónya Franciskával. Négy gyermekünk van: Jonatán (24), Janka (22), Dorka(20) és János (16). A család és a szolgálat számomra mindig szorosan összetartozott.
2004. november 22-én érkeztem Bólyba. Több jelentkező közül választott ki a gyülekezet. Több, mint két évtizede szolgálok itt. Ez idő alatt megtapasztaltam építkezést és veszteséget, örömöt és nehézséget, növekedést és fogyást, újrakezdéseket és lezárásokat.
Wébel Zsolt: Wébel Zsolt vagyok, 35 éve szolgálok Baranyában, 10 évet a Dunaszekcső-Palotabozsok-Véménd Református Társegyházközségben, 25 éve pedig a Mohács-Kölked Református Társegyházközségben. Több mint húsz éve fenntartója a mohácsi gyülekezet egy hajléktalanokat ellátó diakóniai intézménynek és 15 éve egy fogyatékosokat és pszichiátriai betegeket gondozó intézménynek.
Miért vállalta a jelöltséget erre a tisztségre, és mit jelent önnek ez a szolgálat?
Komor Csaba: Az elmúlt másfél évben több megkeresést is kaptam egymástól függetlenül arra nézve, hogy jó lenne egyházmegyei szinten is látni és megtapasztalni azt a lendületet, mely gyülekezetünkben is megvan. Életem során mindig is úgy tekintettem református egyházunkra, mint egy édesanyára, akinek sokat köszönhetünk, de akiért felelősek is vagyunk. Az esperesi jelöltséget ezért vállaltam el, és vallom, hogy csak közösen, egy családként, csapatként viselhetjük a leghatékonyabban gondját ennek az „édesanyának”.
Rácz-Vekerdi János: Nem azért vállaltam a jelöltséget, mert úgy gondolom, hogy mindenre nekem van válaszom. És nem is azért, mert mindenáron tisztséget szeretnék.
2026 tavaszán egyre erősebben volt bennem a kérdés: „Uram, te mit akarsz?” Ez számomra fontosabb kérdés, mint az, hogy én mit szeretnék. Hiszem, hogy nem minden jó elképzelés Isten akarata, ezért az esperesi szolgálatot is csak úgy tudom vállalni, hogy annak eredményét végső soron Isten kezébe teszem.
Erősségeim az alkotásban, a problémák megoldásában, a közösségek építésében mutatkoznak meg leginkább. Szeretem észrevenni a dolgokat, amin változtatni kell, és aztán nemcsak beszélni róla, hanem tenni is érte.
Ezért lett számomra fontos mondat:
„Nemcsak mondani, hanem tenni is!”
Az esperesi szolgálatot nem hatalomnak, hanem felelősségnek és szolgálatnak tekintem. Olyan esperesi szolgálatra készülök, amelyben az esperes nem önmagáért, hanem az Egyházmegye gyülekezeteiért és lelkipásztoraiért vállal felelősséget.
Azt szeretném, hogy az esperes személye ne távolságot jelentsen a gyülekezetek és a lelkipásztorok számára, hanem olyan embert, akihez lehet fordulni, akitől lehet segítséget kérni, és aki kész velük együtt hordozni a szolgálat terheit.
Wébel Zsolt: Három éve egy nehéz időszakban kaptam bizalmat a Baranyai Egyházmegye esperesi szolgálatára, amit igyekeztem a legjobb tudásom és elhívatásom szerint hűséggel betölteni. E nehéz időszak után egy megbékélt, szolgáló közösség alakult ki, ezért szeretném a megkezdett folyamatot folytatni, a be nem fejezett feladatokat elvégezni.
Hogyan látja jelenleg a Baranyai Református Egyházmegye helyzetét, és melyek a legfontosabb feladatai a következő ciklusban?
Komor Csaba: Egyházon belül és kívül is azt tapasztalom, hogy nagyon éhesek vagyunk az Isten útmutatására, vágyunk az evangélium jó ízére. Azok is, akik ismerik, azok is, akik nem tudják, hogy mi az, csak azt érzik, valami hiányzik az életükből. Meglátásom szerint Baranyában is az evangéliumi megújulás a jövő reménysége. A legfontosabb feladataink az elkövetkező hat évben a meglévő gyülekezetek revitalizálása és új gyülekezetek plántálása. Észre kell vennünk és meg kell gyógyítanunk Isten segítségével az egyéni és közösségi sebeket és betegségeket, valamint fel kell ismernünk a társadalmi változásokat, költözések adta új lehetőségeket is. Vagyis oda menni, ahol az emberek vannak. Mindezek mellett nélkülözhetetlen az ifjúsági- és iskolamisszió, az egyetemi-, kórház-, börtön- és fesztiválmisszió is, hogy aktívan szolgáljunk egyházmegyeként is mindezekben. Vagyis váljunk sóvá, és adjunk ízt a világnak, amire Jézus figyelmeztet bennünket: „Ti vagytok a föld sója!” (Mt 5, 13)
Rácz-Vekerdi János: Úgy látom, hogy a Baranyai Református Egyházmegye élni akar.
Talán ez a legfontosabb, amit látnunk kell. Sok helyen fogy a gyülekezet, idősödik a közösség, kevés a fiatal, egyre nehezebb fenntartani a korábbi struktúrákat. Mindezek mögött azonban vannak még emberek, akik vasárnaponként eljönnek, imádkoznak, szolgálnak, adakoznak, és szeretnék, hogy az ő gyülekezetük tovább éljen.
Egyszer egy lelkipásztortól hallottam: „A gyülekezet, amelyről mások már lemondtak, még élni akar.” Ez nagyon mélyen megmaradt bennem.
A következő hat év egyik legfontosabb feladata ezért számomra az, hogy ne mondjunk le túl korán egymásról. Ne csak azt kérdezzük, hányan vagyunk, hanem azt is: hogyan lehetünk hűségesek ahhoz a küldetéshez, amelyet Krisztus ránk bízott?
Ehhez szükség van egységre, békességre és rendre. Nem adminisztratív jelszóként, hanem valódi lelki és gyakorlati alapként:
EGYSÉG – BÉKESSÉG – REND.
Wébel Zsolt: A gyülekezetek számát tekintve (28 gyülekezet, amelyből 10 gondozó, 13 anya, 4 társ és 1 missziói egyházközség) nem nagy egyházmegye, de ingatlanait és intézményeit tekintve mégis sok feladatot jelent. Az egyházmegye területén 106 többnyire műemlék templom található és nagyszámú használaton kívüli ingatlan. Ezt a nagy ingatlanállományt saját erőből nem tudjuk fenntartani. Szükség van külső segítség bevonására.
Az egyházmegye fenntartásában van a Pécsi Református Kollégium 14 tagintézménnyel közel 1000 tanulóval (óvodától egészen a középiskoláig) és egy szintén közel 1000 fős művészeti iskolával. Idén januárban indult el Pécs-Hirden egy 100 fős időseket és demenseket gondozó szociális intézmény. A két intézménynek a fenntartása és működtetése a még beláthatatlan finanszírozás miatt komoly feladat elé állítja az egyházmegyét. És szintén nehéz feladatot jelent az egyházmegye számára.
Milyen konkrét változásokat, kezdeményezéseket vagy fejlesztéseket tart szükségesnek az egyházmegye életében?
Komor Csaba: Az esperesi hivatal működésének szempontjából az alábbiakat látom szükségesnek:
- Meghatározott hivatali rend szerinti ügyintézés, mindennapra kiterjedő ügyfélfogadási idővel
- Együttműködő munkatársi közösség létrehozása a gyors és hatékony munkavégzés céljából
- Egyházmegyei Gazdasági Hivatal létrehozása, mely az Egyházmegye és annak fenntartásában működő intézmények gazdálkodását egyben látja és kezeli
- Adminisztrációs terhek átvállalása a gyülekezetektől (könyvelés elvégzése, illetve korszerű – felhő alapú – adminisztrációs rend kialakítása)
- Rendszeres és részletes beszámoló az Egyházmegye anyagi helyzetéről
Az intézményes diakónia szempontjából célravezető volna:
- Hirdi Idősek Otthona további minőségi fejlesztése
- Egy esetleges Pécsi Református Bölcsőde létrehozásának felülvizsgálata
- Az egyházmegye területén működő református diakóniai intézményekkel szoros együttműködés kialakítása
A Pécsi Református Kollégiumot illetően nélkülözhetetlen:
- Tagintézmények működésének összehangolása, egységes református diák életút támogatása (óvodától érettségiig/szakmáig)
- Református felsőoktatási intézményekkel szorosabb partneri kapcsolat kialakítása a PRK-ban végzett diákok továbbhaladásának támogatása érdekében
- PRK bekapcsolása a megye életébe – műsorokban, rendezvényeken való megjelenés, ezzel több, potenciális felvételiző elérése (óvodától középfokú tanulmányokig)
- Iskolalelkészek, tagintézményvezetők és munkatársak közösségformálása
- Lelki egészségvédelem és biztonságos iskolai légkör megteremtésének munkálása (diáknak, szülőnek, tanárnak, munkatársnak egyaránt)
- Nagyenyedi testvériskolával való kapcsolat megerősítése
Az egyházi turizmus sem hagyható figyelmen kívül, mely kapcsolódási pont lehet sok-sok ember számára. Ennek érdekében az alábbiakat lehetne megvalósítani:
- Kákicsi szálláshely működésének előmozdítása, programkínálat bővítése, fejlesztések
- Református kávézó, könyvesbolt kialakításának kidolgozása
- Református zarándokutak kialakítása
- Egyházmegyei brand kialakítása, hogy ilyen formában is láthatóvá váljunk
- Baranyai fesztiválokon való megjelenés, bemutatkozás, promóció.
Rácz-Vekerdi János: Elsősorban nem újabb és újabb programokat szeretnék gyártani, hanem azt szeretném, hogy a meglévő jó kezdeményezésekből valódi közösség és szolgálat legyen.
Fontosnak tartom a lelkipásztorok valódi közösségének megerősítését. Legyenek kisebb imaközösségek, lelkipásztori találkozások, közös bibliaolvasások, egymás gyülekezeteinek meglátogatása. Folytassuk a korábban működő „szószékcserét” is, mert fontos, hogy ne csak papíron legyünk Egyházmegye, hanem személyesen is ismerjük egymást.
Szeretnék minden gyülekezetbe rendszeresen eljutni. Lehetőleg évente, de legalább kétévente. Nem ellenőrzésként, hanem jelenléttel: meghallgatni, együtt imádkozni, együtt örülni és együtt hordozni a terheket.
Ugyanilyen fontosnak tartom a lelkipásztorok személyes meglátogatását. Ne csak akkor keressük egymást, amikor baj van. Legyen természetes, hogy az esperes és a lelkipásztor között van kapcsolat.
Szükség van egyházmegyei imaközösségre is, amelynek középpontjában a megújulásért és ébredésért való imádság áll.
Új lendülettel szeretnék fordulni a fiatalok felé. Egyházmegyei ifjúsági evangelizációs tábort, családi alkalmakat, közös szolgálatokat, valamint kerékpáros és gyalogos táborok szervezését is fontosnak tartom. A közös élményeken keresztül is megtapasztalhatjuk, hogy jó Krisztus népéhez tartozni.
Fontos feladatnak tartom a megüresedett lelkipásztori állások betöltésének segítését is. Több gyülekezetünkben jelenleg nincs lelkipásztor, pedig egy gyülekezet számára nagyon nehéz és bizonytalan helyzet, ha hosszabb időn keresztül pásztor nélkül marad. Úgy látom, hogy ennek egyik oka az is lehet, hogy a megüresedett lelkészi állások híre nem jut el megfelelően azokhoz, akik szolgálati helyet keresnek. Ezen változtatni kell. Az Egyházmegyének aktív szerepet kell vállalnia abban, hogy a megüresedett álláshelyek a református egyházi nyilvánosság különböző felületein megfelelően és időben meghirdetésre kerüljenek, hogy a szolgálati lehetőségek híre minél több lelkipásztorhoz és lelkészi szolgálatra készülő emberhez eljusson.
Fontos gyakorlati segítség lenne egy egyházmegyei lelkipásztori helyettesítő szolgálat kialakítása is. A lelkipásztoroknak is szükségük van pihenésre, szabadságra és arra, hogy tudják: ha segítségre van szükségük, nincsenek egyedül.
Szeretnék létrehozni egy „Szombathétvége Alapot” is. A lelkipásztori szolgálat sokszor úgy emészti fel az embert, hogy közben észre sem vesszük, mennyire szükségünk lenne megállásra, elcsendesedésre és feltöltődésre.
A „Szombathétvége Alap” célja az lenne, hogy az Egyházmegye lehetőséget és anyagi segítséget biztosítson a lelkipásztoroknak egy rövid pihenésre és feltöltődésre. Ezt minden lelkipásztor számára elérhetővé szeretném tenni, függetlenül attól, hogy házasságban él-e vagy egyedülálló. Aki házastársával szeretné igénybe venni, annak erre legyen lehetősége, aki pedig egyedül él, ugyanúgy érezhesse, hogy őt is számon tartja és megbecsüli az Egyházmegye. Lehetne ez például a mátraházai református konferenciaközpontban vagy egy másik egyházi pihenőhelyen. Nem luxusról van szó, hanem annak felismeréséről, hogy a szolgáló embernek is szüksége van arra, hogy időnként megálljon, elcsendesedjen és új erőt kapjon. Azt szeretném, hogy a lelkipásztor ebben is megtapasztalja: az Egyházmegye nemcsak feladatot és felelősséget bíz rá, hanem őt magát is hordozza és megbecsüli.
A vezetést is szeretném átgondolni: nem egyszemélyes vezetésben gondolkodom, hanem olyan munkatársi közösségben, amelyben mindenki a maga ajándékával szolgál. A felkérés független lesz attól, hogy ki melyik esperesjelöltet támogatta. A választás után ugyanis nem két, vagy három oldalnak kell tovább élnie egymás mellett, hanem egy Egyházmegyének kell együtt szolgálnia. Hiszem, hogy a választási különbségeknek nem szabad akadállyá válniuk abban, hogy Krisztus ügyéért együtt dolgozzunk. Szeretném, ha mindenki a maga Istentől kapott ajándékával és talentumával vehetne részt a közös szolgálatban.
Szeretnék rendszeres vezetőségi megbeszéléseket, előre meghatározott napirenddel, felelősökkel és határidőkkel, hogy a következő alkalommal legyen számon kérhető és követhető, mi történt.
Az Egyházmegye működésében is fontosnak tartom a kiszámíthatóságot: előre tervezhető alkalmakat, világos határidőket, pontos kommunikációt és olyan döntéseket, amelyekről minden érintett időben értesül.
A gyülekezeti és egyházi épületeknél folytatni kell az energetikai korszerűsítést: szigetelés, nyílászárók, fűtés-hűtés, napelem és energiatárolás, ahol ennek van realitása. Ugyanakkor szükség van templomaink állapotának és felújításának felelős, hosszú távú átgondolására is. Nem minden épületnél ugyanaz a megoldás, ezért gyülekezeteinkkel együtt kell megvizsgálni, mire van valóban szükség, mi valósítható meg, és hogyan tudjuk a rendelkezésünkre álló forrásokat a lehető legfelelősebben felhasználni.
Templomaink nem egyszerűen épületek: generációk hitének, imádságának és közösségi életének tanúi. Ezért fontos, hogy megőrizzük őket, ugyanakkor ne csak a falakat tartsuk fenn, hanem azt is keressük, hogyan lehetnek ezek a terek továbbra is élő istentiszteleti és közösségi helyek.
Wébel Zsolt: Krisztusközpontú egyházmegye
Meggyőződésem, hogy minden szervezeti kérdésnél fontosabb lelki életünk megújulása.
Ezért szükségesnek tartom:
- a gyülekezeti imaközösségeket,
- az evangelizációs alkalmakat,
- a bibliaórák és hitmélyítő programok erősítését,
- a lelki megújulást szolgáló egyházmegyei alkalmakat.
Hiszem, hogy gyülekezeteink jövőjét nem elsősorban a statisztikák, hanem az élő hit határozza meg.
Hogyan lehetne erősíteni a gyülekezetek közötti kapcsolatokat és az egyházmegyei összetartozást?
Komor Csaba: Az egyházmegyei életben mindig meghatározó az, hogy milyen kapcsolatban vannak egymással a lelkipásztorok, valamint a gyülekezeti tagok is. A személyes és közösségi találkozások aktívvá tétele nélkülözhetetlen, ha valódi változást szeretnénk ezen a téren. Meglátásom szerint a következő hat évben úgy léphetünk előre, ha bizonyos dolgokat megtartunk, megerősítünk, bizonyos dolgokon pedig merünk változtatni:
- Gyülekezeti kiskörök, egyéb együttműködések munkálása, segítése,
- Nagy egyházmegyei alkalmak mellett, kisebb, proaktív körök és találkozók létrejöttének szakmai támogatása
- Havi lelkészértekezletek minőségi tartalommal való megtöltése (áhítat, kiselőadás, aktualitások, asztalközösség – kiemelten fontos lehetőség és alkalom ez a találkozásra a munkatársakkal)
- Lelkészek rendszeres látogatása az esperes és a lelkészi főjegyző részéről (dialógus alapú kapcsolat, egymás meghallgatása)
- Tanulmányi kirándulások szervezése (Kárpát-medence és külföld)
- Testvéregyházmegyével a kapcsolat megerősítése, közös együttműködés (Nagyenyedi Református Egyházmegye)
- BREND – Baranyai Református Egyházmegyei Napok évenkénti megrendezése
- Egyházmegyei csendeshét/hétvége bevezetése (minden évben, rendszeresen)
- Egyházmegyei ifitábor bevezetése (minden páros évben, amikor nincs Csillagpont)
- Presbiteri, női, ének-zenei, konfirmandus és ifjúsági találkozók évenkénti megszervezése.
Rácz-Vekerdi János: Azt hiszem, először újra meg kell tanulnunk egymást testvérként látni.
Jézus Krisztus azért adta az egyházat, hogy együtt legyünk benne. Nem egymás mellett, nem egymással szemben, hanem Krisztusban együtt.
Ezért szeretném, ha az „együtt” nem csupán egyházmegyei rendezvényeken jelenne meg. Legyenek közös istentiszteletek, lelkipásztori találkozások, szószékcserék, ifjúsági és családi programok, közös táborok és közös szolgálatok.
Fontosnak tartom, hogy ne mélyítsük tovább a közöttünk lévő árkokat, inkább töltsük fel őket. Ez nem azt jelenti, hogy mindenben ugyanúgy kell gondolkodnunk. A békesség nem konfliktusmentességet jelent: lehetnek különböző véleményeink, de tudnunk kell egymással beszélni, egymást meghallgatni, és ha kell, egymásnak megbocsátani.
Az elmúlt évek nehézségei után különösen fontosnak tartom a kapcsolatok gyógyítását. Nem az a cél, hogy újra és újra megnevezzük, mi választott el bennünket, hanem hogy Krisztusban keressük azt, ami összeköt.
„Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” János 13,35
Wébel Zsolt: Gyülekezeteink megerősítése
Egyházmegyénk ereje nem a központban, hanem a gyülekezetekben van.
Különös figyelmet szeretnék fordítani:
- a kisebb gyülekezetek támogatására,
- a szórványhelyzetben szolgálók segítésére,
- a presbiterek képzésére,
- a gyülekezetek közötti együttműködés erősítésére.
Fontosnak tartom, hogy egyetlen gyülekezet se érezze magát magára hagyottnak.
A lelkipásztorok támogatása
A lelkipásztori szolgálat ma számos kihívással jár.
Ezért célom:
- a testvéri kapcsolatok erősítése,
- rendszeres szakmai és lelki továbbképzések szervezése,
- a pályakezdő lelkipásztorok mentorálása,
- a túlterheltség és kiégés megelőzésének támogatása.
Az egyházmegye akkor erős, ha lelkipásztorai hitben, reménységben és szolgálati örömben járhatnak.
Egység és együttműködés
Különböző adottságú és helyzetű gyülekezetek alkotják egyházmegyénket, mégis egy test tagjai vagyunk.
Szeretném tovább erősíteni
- a gyülekezetek közötti kapcsolatokat,
- a közös szolgálatokat,
- az egyházmegyei találkozásokat,
- az egymás iránti felelősség és szolidaritás lelkületét.
A kihívások korában különösen fontos, hogy ne egymás mellett, hanem egymással szolgáljunk.
Felkészülés a jövő kihívásaira
A világ gyorsan változik, de küldetésünk változatlan.
Az előttünk álló években szeretném segíteni:
- a digitális lehetőségek bölcs használatát,
- a misszió új formáinak keresését,
- az intézményeink és gyülekezeteink közötti együttműködést,
- a hosszú távú stratégiai gondolkodást.
Nem csupán a jelen feladatait kell megoldanunk, hanem a következő évtizedek alapjait is le kell raknunk.
Hogyan lehetne jobban megszólítani a fiatalabb generációkat, és támogatni a nehezebb helyzetben lévő gyülekezeteket?
Komor Csaba: A kulcsszó: hitelesség. Ez az, amit egy mai fiatal keres mindenütt, az egyházban is. Szervezhetünk megannyi kiváló programot gyülekezetben, megyében, iskolában, ha nem lát hiteles példákat, szeretetközösséget, hibáit is felvállaló felnőtteket, akik valóban Krisztusból élnek, akkor mindhiába. Kitalálhatunk és kipróbálhatunk különféle módszereket, máshol már eredményesnek mutatkozó példákat, de ha nem hisszük azt, amit vallunk, vagy nem mutatkozik meg a tetteinkben, akkor hiteltelenné válunk. Hogyan menne mások terhének a hordozása, ha a magunkét sem bízzuk Krisztusra? Imádkozva és dolgozva kell élnünk ott, ahova az Isten állított bennünket. Nem csupán a magunk életéig, gyülekezetéig és településéig kell ellátnunk, hanem jóval tovább! Istennek egy népe van, melybe mi is beletartozunk. Több gyülekezet, akár egy egész egyházmegye lelkészei, főgondnokai, presbiterei, hitoktatói, gyülekezeti tagjai összekapaszkodhatunk közös célokért. Imában és tettekben is. Jó példa erre a 2025-ös Ifjúság szolgálatának éve, amikor számos dunamelléki gyülekezetben formálódott új ifjúsági közösség. Ennek Baranya is tevékeny részese volt. Amikor együtt dobban a szívünk Istenért és egymásért, és észre vesszük a másikat, mert fontos nekünk. A szétszakadozott családok, nehéz helyzetben lévő fiatalok és gyülekezeti közösségek lelki és anyagi támogatása és segítése abban rejlik, hogy egyénileg felébredünk-e? Mindannyian Isten szeretetére szorulunk, melyet nekünk ajándékozott, s ezt nem tarthatjuk meg magunknak, tovább kell adnunk!
Rácz-Vekerdi János: A fiatalokat nem egyszerűen programokkal kell „megszerezni”. Meg kell mutatnunk nekik Krisztust úgy, hogy közben valódi közösséget és valódi életet lássanak.
Szükség van ifjúsági evangelizációra, táborokra, családi alkalmakra, közös szolgálatokra. Fontosak lehetnek a kerékpáros és gyalogos táborok is, mert egy közös út, egy közösen teljesített feladat, egy együtt átélt nehézség sokszor többet épít, mint egy újabb rendezvény.
Szeretném, ha a fiatalok nem csak résztvevői, hanem szolgálói is lennének az egyház életének. Kapjanak feladatot, felelősséget és bizalmat.
A nehéz helyzetben lévő gyülekezeteket pedig nem szabad egyszerűen a létszámuk alapján megítélni. Egy kicsi gyülekezet is lehet nagyon fontos missziós jelenlét egy településen.
Nem azt kell mindig kérdeznünk: „Hányan vagytok?”, hanem azt is: „Hogyan lehettek itt Krisztus hűséges tanúi?”
Az Egyházmegye feladata, hogy ezekben a gyülekezetekben ne a magukra maradottság érzése erősödjön, hanem tudják: számítanak, fontosak, és nem egyedül hordozzák a szolgálat terheit.
Wébel Zsolt: Egyházunk jövőjét a gyermekek és a fiatalok jelentik.
Szeretném ösztönözni:
- az ifjúsági szolgálatok fejlesztését,
- a családokat támogató programokat,
- a hittan és a gyülekezeti élet kapcsolatának erősítését,
- a fiatal vezetők és szolgálók bevonását.
Nem csupán a jelen gyülekezeteit kell építenünk, hanem a jövő gyülekezeteit is.
Ha megválasztják, melyik lenne az első konkrét feladat, amellyel foglalkozna, és milyen eredményt szeretne elérni a ciklus végére?
Komor Csaba: Elsőként a legnagyobb teherrel foglalkoznék, egyházmegyénk ingatlanjaival. Jelentős teher számos templomnak, használaton kívüli parókiának, egyéb épületnek a fenntartása, állagmegóvása, biztosítási díja. Szorgalmaznám a baranyai ingatlanállomány azonnali felülvizsgálatát a Baranya Programban elkészült ingatlan-kimutatás szerint. Szükségszerűnek tartok létrehozni egy egyházmegyei ingatlanalapot, melyből a szükséges felújítások, korszerűsítések, vásárlások finanszírozhatóak, kiegészíthetőek. Természetesen ehhez a munkához szükséges a helyi gyülekezet bevonása is, hogy olyan döntések szülessenek, melyek a közösség életére és lelki egészségére is jó hatással vannak. A ciklus végére azt szeretném eredményként elérni, hogy ha meglévő épületeinkre tekintünk, akkor nem a teher szó jut eszünkbe, hanem a cél, amit az épület szolgál, és a közösség, mely benne él.
Rácz-Vekerdi János: Az első feladatom az lenne, hogy meghallgassak.
Végigjárnám a gyülekezeteket és a lelkipásztorokat, és szeretném megkérdezni: mit látnak, mitől félnek, minek örülnek, mire van szükségük, és miben tudna segíteni az Egyházmegye.
Aztán ezekből szeretnék közösen cselekvési tervet készíteni.
Nem szeretnék olyan esperesi szolgálatot, amelyben az esperes egyedül kitalálja, mit kell tenni, és ezt továbbadja a többieknek. Olyan közös szolgálatot szeretnék, amelyben a döntésekhez meghallgatjuk egymást, a feladatoknak gazdája van, és a vállalt dolgokat valóban végig is visszük.
A hatéves szolgálati idő végére azt szeretném, hogy őszintén ki tudjuk mondani:
közelebb kerültünk egymáshoz, bátrabban léptünk, és sok minden megvalósult abból, amiről korábban csak beszéltünk.
Szeretném, ha hat év múlva erősebb lenne a lelkipásztori közösség, élőbbek lennének a gyülekezeti kapcsolatok, több fiatal kapcsolódna az egyházhoz, a nehéz helyzetben lévő gyülekezetek pedig nem éreznék magukat magukra hagyva.
Fontosnak tartom azt is, hogy az egyházmegyei vezetésben világos legyen: ki miért felel, mikorra vállalta, és mi történt a vállalt feladattal.
Wébel Zsolt: Mindenképpen egy olyan szolgálóközösségnek a kialakítása, akik a talentumaik szerint tudnak együtt munkálkodni az elhívatásuk szerint.
A következő évek egyik legfontosabb feladatának azt tartom, hogy ezt a lelki örökséget megőrizzük és tovább erősítsük.
Olyan egyházmegyét szeretnék szolgálni, ahol a szeretet és a szolgálat erősebb minden személyes érdekünknél, ahol meghallgatjuk egymást, ahol a különbözőségek nem elválasztanak, hanem gazdagítanak, ahol a viták helyett a közös küldetés kerül előtérbe, ahol a szeretet és a szolgálat erősebb minden személyes érdekünknél.
Mit üzenne az egyházmegye gyülekezeteinek és tagjainak a tisztújítás előtt?
Komor Csaba: Két üzenetet tudok megfogalmazni. Az egyik Jakab leveléből szól hozzánk: „Imádkozzatok egymásért!” (Jak 5, 16). A másik pedig kedves mentoromtól, Lovas Andrástól való: „Nem győzni kell, hanem megőrizni a szívünket tisztán!”
Rácz-Vekerdi János: Azt üzenem: ne egymás ellen döntsünk, hanem Krisztus előtt.
Az esperesválasztás nem arról szól, hogy ki tudja a legjobban elmondani, mit szeretne, hanem arról inkább: kit és milyen szolgálattal bíz meg Isten és az Egyházmegye.
Én sem tudom, hogy Isten mit készített elő. Azt tudom, hogy amikor tavasszal egyre erősebben ott volt bennem a kérdés: „Uram, te mit akarsz?”, akkor nem egy kész forgatókönyvet kaptam a kezembe.
Ezért most is így tudok imádkozni:
„Uram, ha ezt a szolgálatot rám akarod bízni, adj hozzá erőt, bölcsességet, embereket és kitartást. Ha pedig más úton akarsz vezetni, azt is elfogadom.”
Hiszem, hogy végső soron nem minden az emberi akaraton múlik. Ahogyan a választott igémben Pál apostol írja:
„Nem azé, aki akarja, nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.”
(Róma 9,16)
Én nem szeretnék senkit meggyőzni arról, hogy engem kell választania. Inkább szeretném őszintén megmutatni, hogyan gondolkodom a szolgálatról, milyen irányokat látok, mit tartok fontosnak, és mire lennék kész.
Amit szeretnék:
EGYSÉG – BÉKESSÉG – REND.
Egységet Krisztusban.
Békességet egymással.
Rendet a szolgálatban.
És mindezt nem önmagunkért, hanem Krisztusért, egymásért és Baranya református népéért. SDG!
Wébel Zsolt: Hálás szívvel tekintek vissza az elmúlt évek szolgálatára. Isten kegyelméből együtt hordozhattuk egyházmegyénk örömeit és terheit, együtt kerestük Urunk vezetését, és együtt munkálkodhattunk gyülekezeteink épüléséért.
Az esperesi szolgálat számomra nem tisztséget jelentett, hanem küldetést. Olyan feladatot, amelyben a vezetés elsődleges formája a szolgálat, a meghallgatás, a bátorítás és a közös útkeresés.
Az elmúlt évek egyik legnagyobb ajándéka, hogy a Baranyai Református Egyházmegyében egyre inkább megtapasztalhattuk az összetartozás, a kölcsönös tisztelet és az együtt szolgálás örömét.
Nem feledjük, hogy voltak nehezebb időszakok is. Éppen ezért különösen értékes számunkra az a testvéri légkör, amelyet Isten kegyelméből ma megélhetünk.
Hiszem, hogy az egység nem magától értetődő állapot, hanem Isten ajándéka és közös felelősségünk.
Hozzászólás