A reformáció örökségéről, a hit megújító erejéről és a Hercegszöllősi Kánonok történelmi jelentőségéről is szó esett október 31-én, a Baranyai Református Egyházmegye reformációi istentiszteletén. Az ünnepi alkalomnak a Pécs-Kertvárosi Református Egyházközség temploma adott otthont, ahol idén először adtak át egyházmegyei elismeréseket.
A megreformált ember útja
Az etióp kincstárnok megtérésének története alapján hirdetett igét Unger Károly, nyugdíjba vonuló drávafoki lelkipásztor az ünnepi alkalmon. Az Apostolok cselekedeteiben található ige kapcsán arról beszélt, mit jelent a reformáció az ember életében.
A lelkipásztor rámutatott: az ember elveszítette az istenképűségét, az Istennel való kapcsolatát, az Isten-ismeretet és a szeretetet. Jézus Krisztus azért jött el, hogy helyreállítsa mindazt, ami elveszett, és újra megnyissa az utat az Atyához. Fülöp már ennek a helyreállított kapcsolatnak a részese, a főember azonban még csak keresi a választ kérdéseire.
„Mi jellemzi a megreformált embert?” – tette fel a kérdést Unger Károly. A lelkipásztor szerint mindenekelőtt az, hogy készen áll Isten szolgálatára, kapcsolatban van az Úrral, hallja és követi az Ő szavát. Engedelmes és alázatos, elfogadja Isten akaratát, és szereti az Urat. Hangsúlyozta: nagy ajándék, hogy ma is tisztán hallhatjuk Isten szavát, és a Szentíráson keresztül megérthetjük az Ő akaratát.
Az etióp főember története arra is rámutat, hogy a világi kincsek javak önmagukban nem tesznek boldoggá. „Milyen jó, ha felismerjük, hogy valami hiányzik az életünkből, és ott tudjuk hagyni a földi javakat a mennyeiekért” – fogalmazott a lelkipásztor. Unger Károly szerint Isten mennyei munkája az ember életében a reformáció: „akit magához vonz, az megállíthatatlan a hit útján.”
Saját életéből is felidézett egy meghatározó pillanatot. Gyermekkorában egyedül volt otthon, amikor unalmában kezébe vette a Bibliát. Olvasás közben egy igénél megállította Isten, és abban a pillanatban érezte, hogy az Úr megszólította: „csodálkozzatok és semmisüljetek meg, mert én oly dolgot cselekszem a ti időtökben, melyet nem hinnétek, ha valaki elmondaná néktek.” Akkor még nem gondolta, hogy közel negyven éven át Drávafokon szolgál majd. Bár az emberek előtti megszólalás mindig nehézséget jelentett neki, mégis rálépett arra az útra, amelyet Isten készített számára.
Unger Károly arra is figyelmeztetett, hogy a „megreformált ember” vágyik a Szentírás megértésére, és nem válogat az igék között. „Jártál már a Golgotán? Álltál már Jézus keresztje előtt?” – kérdezte a lelkipásztor. Mint fogalmazott, ha hisszük, hogy Jézus a Megváltónk és az igazi kincsünk, megnyílik előttünk Isten országának ajtaja.
A remény zsinata
Az igehirdetést követően Lábady Károly tartott előadást a Hercegszöllősi Kánonokról és az 1576-os Hercegszöllősi Zsinat történelmi jelentőségéről. Előadása elején egy Ágoston Sándor püspöknek tulajdonított gondolatot idézett: „Aki innen kifelé néz, az nagyon messze lát.” A hercegszöllősi templom öreg tornyának lőrésszerű ablakain kitekintve mondta ezt a püspök. „Ezt érezhette az a negyven prédikátor is, akik ebben a templomban gyűltek össze a zsinatra” – fogalmazott a néprajzkutató, aki rámutatott: ők is messzire láttak, amikor a kor nehézségei között egyházuk jövőjéről gondolkodtak.
A 16. századi Alsó-Baranya lakossága két hatalom szorításában élt: a törökök és a végvári katonák egyaránt sarcolták a vidéket. Az erőszak, a megtorlások, a gyilkosságok és a túszejtések mindennaposak voltak. Akadtak lelkipásztorok, akik úgy vélték, ilyen körülmények között akár a keresztyénség is megszűnhet. Alsó-Baranya az egyházi élet szempontjából nehezen kezelhető területnek számított a 16. században. A templom is többször megsemmisült vagy megrongálódott: villámcsapás érte, leégett, de mindig újjáépítették. A délszláv háborút követően teljesen megújult.
Ebben a történelmi környezetben különös jelentősége volt az 1576-os zsinatnak, amelynek határozatai 1577-ben már könyv formájában is megjelentek. A Hercegszöllősi Kánonok öt cikkelye is Pál apostolt idézi. A dokumentum összeállítói a Szentírásra alapozták az egyházi szabályozást, ezzel is megerősítve annak hitelességét és tekintélyét.
A kánonok rendelkeztek a lelkipásztorok alkalmasságáról és életviteléről, a szolgálat feltételeiről, valamint az egyházi közösség rendjéről. Kitértek arra is, hogy a lelkészeket óvni kell a hitvitáktól. A dokumentum egyházi és erkölcsi tükörként egyaránt szolgált: a hitvallási alapok mellett az emberi élet számos területére, az ünnepekre és a hétköznapokra is iránymutatást adott.
A házasságkötés rendjét is szabályozták: nem ismerték el a titokban kötött házasságot, rendelkeztek arról, mikor tartható meg egy menyegző és kézfogó, valamint Európában elsőként vezették be az anyakönyvvezetést.
A kánonok az egyházszervezet működésének részleteit is rögzítették. Szabályozták a lelkipásztorok megválasztását, a zsinattartás és az egyházlátogatások rendjét, valamint a lelkészek családjára vonatkozó kérdéseket. A záró rendelkezések elsősorban az egyházi szolgálatban állók egymás közötti viszonyát rendezték.
A dokumentum pontos szerzőjének személye nem ismert. Szövege több ponton hasonlóságot mutat a korábban keletkezett Baranyai Kánonokkal. A magyar nyelvű kiadásból mindössze egy példány maradt fenn.
Remény a reménytelenségben
Lábady Károly előadásának egyik legfontosabb gondolata az volt, hogy a Hercegszöllősi Kánonok éppen egy olyan korszakban születtek, amikor az ország három részre szakadt, és a bizonytalanság, a kiszolgáltatottság mindennapos volt. Amikor a világi rend és a hatalom meggyengült, az egyház olyan szabályrendszert alkotott, amely kapaszkodót és irányt mutatott a közösségnek: „reményt ad a reménytelenségben” – fogalmazott.
A Hercegszöllősi Zsinat nem csupán egyháztörténeti esemény volt, hanem a jövőbe vetett hit megnyilvánulása is. A kánonok megszületése azt üzente, hogy a legnehezebb körülmények között is van lehetőség az építkezésre, a közösség rendezésére és a hit továbbadására.
Szász Károly püspök egy későbbi baranyai egyházlátogatása alkalmával Hercegszöllőst a reformáció egyik bölcsőjének nevezte, amely minden református számára igazodási pont lehet.
Elismerések a szolgálatért
Az ünnepi istentiszteleten első alkalommal adtak át újonnan alapított egyházmegyei díjakat. Sümegi Péter lelkipásztor Nyáry Pál-díjat kapott. Az idén tavasszal nyugdíjba vonult lelkész 38 éven át végzett hűséges gyülekezeti és egyházmegyei szolgálatot. Nagy Ferenc József-díjat adományoztak Nagy Anna egyházmegyei főgondnoknak, több évtizedes gyülekezeti és egyházmegyei munkájáért. Nagy Péter-díjat vehetett át Balla Ildikó hitoktató, aki több évtizede szolgál a gyülekezeti hittanoktatásban.
Az alkalmon hat életműdíjat is átadtak. Bereczky Ildikó nyugalmazott lelkipásztor gyülekezeti és egyházmegyei szolgálatáért, valamint a református szellemi örökség megőrzéséért végzett közéleti tevékenységéért részesült elismerésben. Boruss Mária nyugalmazott lelkipásztor templomépítő és gyülekezetszervező munkáját ismerték el. Kovács János nyugalmazott esperes évtizedes gyülekezeti lelkipásztori és hitoktatói szolgálatáért, valamint korábbi egyházmegyei munkájáért kapott díjat. Szabó Lászlóné Kiss Mária nyugalmazott lelkipásztor hűséges és áldozatos gyülekezeti, valamint hitoktatói szolgálatát köszönték meg.
Életműdíjat kapott Szénási Jánosné nyugalmazott lelkipásztor is, aki a kántorképzésben és az egyházi ének-zene oktatásában végzett gyülekezeti és egyházmegyei szolgálatával érdemelte ki az elismerést. Szénási János nyugalmazott lelkipásztor 1984 és 2012 között végzett templomépítő és gyülekezetszervező szolgálatáért vehette át az életműdíjat.
Hozzászólás