Húsvét alkalmából Friderikusz Márton, a Komlói Református Egyházközség lelkipásztorának gondolatait olvashatják.
A jó híreket nagyon szeretjük: boldogsággal tölt el, hogyha egy gyermek érkezésének vagy megszületésének hírét halljuk; örvendezünk a gyógyulásról, fejlődésről, áldásokról, ajándékokról szóló híreken. Ezzel szemben a rossz hírek lesújtanak: egy betegség megállapításának, egy balesetnek, egy válásnak, egy halálesetnek a híre összetör. Rengeteg hírt kapunk egy nap alatt, amik befolyásolják az egész működésünket: egy rossz hír napokra, hetekre földhöz szegezhet minket, míg egy-egy jó hír erővel és örömmel tölt fel hosszú időre. De a híreket nemcsak kapjuk, hanem kutatjuk is.
A hírekkel való foglalkozás az ember igazságra való vágyakozása miatt – vajon honnan ered ez a vágy? – az élet szerves része. Az ember vágyakozik arra, hogy naprakész legyen és ismerje az igazságot a világ alakulásáról. Ma is a hírek világában élünk. Hírekkel kelünk és fekszünk – háborús konfliktusokról, gazdaságról, politikusok megnyilvánulásairól, belföldi és külföldi botrányokról, katasztrófákról olvasunk nap, mint nap. Lavírozunk a hírek között, olvasunk és vizsgálódunk. Keressük az igazságot és közben megpróbáljuk kiszűrni az álhíreket. Nem vagyunk könnyű helyzetben, ugyanis a ránk terhelődő híráradat nyomása nemhogy felemel, hanem összenyom minket és a végén megfáradva azt kérdezzük: mi az igazság? Hol vagyok én ebben az egészben?
Jézus korában a hírnek ugyanolyan értéke volt, mint most. Egy gyógyulásnak (Mt 8,33) vagy éppen egy katasztrófának a híre (Lk 13,4) gyorsan terjedt Jézus idejében is. Az emberek Jézus idejében is rengeteg jó és rossz hírt kaptak családtagokról, politikai döntésekről, és mindeközben ugyanazzal a vággyal kutattak az igazság után, mint mi.
Jézus a nyilvános szolgálata alatt óriási hírnévre tett szert; mindenki ismerte a prófétát, aki gyógyít, tanít, csodát tesz. Pont ezért a halálának is óriási hírértéke volt. Gyorsan futott körbe a hír Jeruzsálem és vidékén, hogy a próféta, akit sokan Szabadítónak hittek, halott. Míg egyesek kárörvendve ünnepelték Jézus halálának hírét, addig másoknak mély gyászba borult a szíve. Terjedt a hír, terjedt az igazság: Jézus halott. Aki kapta a hírt, elhitte, aki nem hitte, megbizonyosodhatott róla.
És jött a harmadik nap, és ezen a napon egy olyan esemény, aminek szintén nagy hírértéke volt. A főpapok álhírgyártásba kezdtek (Mt 28,11-15). Terjedt az új (ál)hír – Jézus testét csak ellopták buzgó tanítványai, hogy elhitessék, hogy a Mesterük él – aminek még az evangélium leírása idején is sokan hittek. Az álhír pedig más-más formát öltve terjed még ma is, és sokan hiszik azt az „igazságot“, hogy Jézus nem él, az evangélium pedig hazugság.
De… A sírtól nem csak katonák indultak útnak, hanem asszonyok is (Mt 28,8). Ezek az asszonyok találkoztak a feltámadt Jézussal és vitték a hírt: „Jézus feltámadt és él!“ Terjedt a jóhír. Aki kapta, inkább nem hitte, de megbizonyosodhatott róla (Lk 24,12.36.; Jn 20,19). Terjedt és azóta is terjed a jóhír, hiszen a Jézussal találkozott és találkozó emberek azóta is hirdetik: „Jézus feltámadt és él!“. A gonosz egyszerűen nem bírja elviselni a legyőzött voltát és elferdíti az igazságot, de közben Isten is cselekszik. Az Ő kezében van a feltámadásról szóló jóhír, az evangélium, ezért nem tiporható földbe az igazság.
A jó híreket nagyon szeretjük, a rossz hírek lesújtanak. Nem csak híreket kapunk, hanem hírek után kutatunk is. Ezen a húsvéton milyen hírek határoznak meg igazán minket? Jó hírek, rossz hírek, álhírek, rémhírek? Mi után kutatunk, milyen igazságot akarunk kideríteni? A hírek nyomásából lépjünk közelebb a valódi igazsághoz, a jóhírhez! A Jézusról szóló jóhír ugyanis felszabadít! Lépjünk közelebb Jézushoz, „aki halálra adatott bűneinkért, és feltámasztatott megigazulásunkért“ (Róm 4,25)! Engedjük, hogy a Lélek által újra átjárjon minket az evangélium, és szabadulást találva, Krisztus hírvívőiként hirdessük minden hazugsággal szemben az igazságot: Jézus feltámadt és él!
Friderikusz Márton lelkipásztor
Hozzászólás