Hampel Réka verse az isteni szeretet és hűség mélységeit tárja fel, hangsúlyozva az Úr iránti kitartást, még a legnehezebb időkben is.
Uram, enyhüljön meg Lelked szolgáidon!
Szánkban a szavak csak üres igéretek.
Vizsgáld a szívünk, s tudom látni fogod
amit a szavak csak dadogva mondanak Neked.
Ha a halál árnyékának völgyében járok is
én nem, nem soha…
s ha apám és anyám elhagy, s szeretteim mind elfelejtenek
én nem, nem soha…
s ha többé nem virágzik a fügefa,
s nem lesz a szőlőnek egyetlen gyümölcse sem,
mi életem szomját levével oltaná
én nem, nem soha…
s ha megcsal a fának az olajtermése,
és barát, és testvér, és szerető,
s a szántőföld sem terem többé eleséget,
s porrá ég köröttem minden legelő
én nem hagylak el akkor sem, soha…
és ha mindnyájan megbotránkoznak is Tebenned,
én meg nem botránkozom, nem, soha…
s ha meg kell is halnom veled Uram,
Én nem hagylak el, nem soha…
És a halál völgyének árnyékában mégis
egyetlen kiáltássá sűrűsödik a félelem:
Elág Uram, vedd el –
mert nem vagyok apáimnál éán sem jobb –
vedd el az életem!
Meghalni engedj, ha van benned irgalom,
hogy látnom ne kelljen hitvány nyomorom!
S Te, Uram, akkor rám tekintesz, csendre intesz:
Csitt, csitt, maradj egy kissé csendben!
S eláll a vihar, a szél, a nesz,
felviszed lelkem a hegyek fölé,
hogy érezzem s léssam hogy szeretsz.
Ha vízen kelsz át – mondod – én veled vagyok
Sem folyó, sem bánat, sem gyász nem boríthat el – hisz veled vagyok
S ha tűzben jársz, betegségben, vagy árvaság kínját éled át – veled vagyok
Nem perzsel meg a láng, nem emészthet fel a fájdalom – mert veled vagyok
Kimozdulhatnak a hegyek, s a halmok megrendülhetnek
Elhagyhatnak mindnyájan kit szeretsz s talán egykor szerettek,
De én – teremtett gyermekem – nem hagyhatlak el,
mert markaimban metszettelek téged
s fizettem érted, saját életemmel…
Hampel Réka
Hozzászólás